[2018/02/01]
Ebben a cikkben szeretnénk segítséget nyújtani hálózati médialejátszó kiválasztásához, ami garantáltan jól működik egy Synology NAS-sal. Ez a leírás folyamatosan bővül, ahogy újabb kérdések merülnek fel ezen témával kapcsolatosan fórumunk EZEN topikjában.
A hálózati médialejátszó ethernet vagy wifi-kapcsolaton keresztül csatlakozik az otthoni számítógép-hálózatunkhoz, amelyen megtalálja a NAS-t is. A kommunikáció különböző protokollokon történhet, így nem mindegy az sem, hogy mit támogat a lejátszó ezek közül (NFS, SMB, AFP, DLNA, esetleg FTP). A zenelejátszók csak zenéket, illetve DAB, FM és internetes rádióadásokat szólaltatnak meg (esetleg Bluetooth streameket), így alapvetően csak hangkimenet van rajtuk, bár létezik HDMI-s is, amely pl. képeket is lejátszik a TV-n, akár zenei aláfestéssel, vagy kompozit videókimenetes, amely iPhone dokkolóként a telefon videójelét is tovább tudja küldeni.
Wifi/ethernet-hálózat
Manapság, amikor szinte már csak fullHD (1920x1080 pixel) vagy még nagyobb felbontású tévéket tolnak az arcunkba a reklámok, nehéz nem HD-s felbontású lejátszót találni, de már csak az elérhető tartalmak miatt mi is csak fullHD-s vagy – ha majd lesznek kiforrottan ilyenek – 4K-képes hálózati lejátszókat javasolnánk.
Amit fontos tudnunk: wifi-n keresztül a mostani lejátszókkal NEM lehetséges 720p-nél nagyobb felbontású filmfájlokat lejátszani, de már a jobb minőségű (érts: kevésbé tömörített) 720-as anyagok nagyobb része is olyan bitsebességű, amely nem vihető át stabilan vezeték nélkül. Azon lejátszók, amelyek nem USB-s wifi-adapterrel, hanem belső kártyával tudnak csatlakozni a vezeték nélküli hálózatunkhoz kicsit gyorsabbak lehetnek, mint USB-n kommunikáló társaik, de ők is csak 40-45 Mbites bitsebességig működhetnek, amit ráadásul jelentősen csökkenthet az adott pontban a wifi hálónk térereje, a hálózatra csatlakozott egyéb eszközeink adatforgalma, sebessége (egy 802.11n-es hálózat pl. g-s sebességre kapcsol vissza, ha akár egyetlen 802.11g-s eszköz is csatlakozott hozzá), de akár a szomszéd hálózatok jelenléte, vagy más rádiófrekvenciás jel.
Tehát ha nem csak zenehallgatásra (bár HD-s zenefájloknál már ott is lehet gond) használjuk a médialejátszónkat, hanem HD-s filmlejátszásra, csak ethernet csatlakozón keresztüli kapcsolatra tervezzünk. Ha 3D-s Blu-ray (tehát nem side-by-side vagy top-bottom, azaz felezett felbontású) filmeket is fogunk lejátszani, akkor gigabites ethernetet kell kezelnie a lejátszónak, a 2D-s Blu-ray-ekhez azonban elegendő a 10/100-as hálózat is.
Hálózati protokollok
A hálózati kapcsolat sebességén múlik, hogy akadozás mentesen élvezhetjük-e a legnagyobb bitsebességű filmeket is, és ezt nem csak az ethernet elméleti sebessége határozza meg. A hálózaton valamilyen „nyelven” (protokollon) kommunikálnak eszközeink. Mindegyik az „anyanyelvén” beszél a legkönnyebben, azaz a leggyorsabban, legkevesebb erőforrást (processzoridőt) igénylő módon. A Synology-nk linux alapú. A linux operációs rendszer NFS-protokollt használ a hálózati kommunikációhoz. Természetesen, a NAS-unk képes többek között a Windows-os Samba (SMB) és a Mac-es AFP „nyelvet” is beszélni, de ezen három közül az NFS-en keresztüli kommunikáció jelenti számára a legkisebb erőfeszítést.
Jó hír azonban, hogy a legtöbb sikeres és elterjedt médialejátszó is linuxot futtat, így azokon is az NFS az ideális protokoll. Érdemes tehát vásárlás előtt megtudni, hogy a lejátszó tud-e NFS-en csatlakozni a NAS-hoz, amely kapcsolathoz a DSM-en szükséges beállításokról EZEN terméktámogatási cikkünkben írtunk.
Van néhány médialejátszó, amely annak ellenére, hogy linuxos, a Windows-os SMB-n is ugyanolyan sebességre képes, mint NFS-en (én kettő ilyet ismerek: Popcorn Hour és Dune HD). Ebből mi NAS-felhasználók max. annyit profitálhatunk, hogy ha néha nem csak a NAS-ról, de Windows vagy Mac OS X rendszer futtató számítógépünkről is szeretnénk lejátszani, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy a legkomolyabb Blu-ray lemez is hibátlanul működni fog.
A hálózati kapcsolathoz hasonlóan hangsúlyos kérdés az, hogy milyen formátumot tudjon lejátszani a lejátszónk. Manapság már nem csak a médialejátszókra specializálódott cégek termékei képesek médiafájlok akár hálózaton keresztüli lejátszásra, hanem a nagy szórakoztató elektronikai márkák asztali Blu-ray lejátszóni is találunk USB és ethernet csatlakozót, nem is beszélve az okostévékről, amelyek beépített lejátszó elektronikát tartalmaznak. Ezek alapján azt gondolhatnánk, hogy egy Blu-ray lemezjátszó – amely ethernetes médialejátszó is (a gyártó állítása szerint) – ideális választás, hiszen nem csak fájlokat, de gyári/írott CD/DVD/Blu-ray korongokat is lejátszik. Vagy ha erre nincs szükségünk, akkor ott az okostévénkbe épített lejátszó, nekünk már nem kell külön médialejátszóra költeni. Mi azonban sajnos egyik állítással sem értenénk egyet...
Lejátszás asztali Blu-ray lejátszókkal
Kétségtelen, hogy néhány százezer forintért kimagasló kép- és hangminőségű Blu-ray lejátszókat is vehetünk neves gyártóktól (Marantz, Oppo, DENON), de akár a milliós ársávban is találunk modelleket. Ezek között több is hálózati lejátszásra képes. Két fő probléma van azonban velük:
Így hagyományos asztali lejátszókat vagy 2012. márciusa óta készült (BD-licenszt ezen dátum után kapott) Blu-ray korongokat, fájlokat menüvel együtt lejátszó médialejátszókat csak azok számára javaslunk, akik gyári optikai Blu-ray lemezekről szeretnének lejátszani a filmeket. Ezt viszont nem tartjuk praktikus, modern és kényelmes dolognak. Nem arról akarunk bárkit is lebeszélni, hogy ne vásároljon eredeti BD-lemezeket, de ha van már NAS-unk, akkor ilyen esetben is érdemes bemásolni annak tartalmát mondjuk egy ISO fájlba, a NAS-ra. Ettől fogva nem kell attól félnünk, hogy használat során megsérül a drága eredeti, (CINAVIA védelmet nem tartalmazó) médialejátszót használva nem kell percekig keresgélni a polcon, majd megvárni, amíg betölt a lemez a lejátszón, nem kell végignézni a „kötelező” reklámokat, figyelmeztetéseket, mire a filmet el tudnánk indítani.
Dune HD Duo 4K – teljes menüs Blu-ray lejátszás CINAVIA védelem nélkül, ESS Sabre 32-bites referencia DAC
Lejátszás médialejátszókkal
A fentiek alapján valószínűleg egyértelmű, hogy mi ezen megoldás pártján állunk, ha házi mozizásról, zenehallgatásról van szó. Napjaink médialejátszói film-, zene- és fotólejátszásra is képesek. Ha csak a zenehallgatás a cél, vélhetően jobban járunk egy speciális hálózati zenelejátszóval, mivel annak szolgáltatásai, kezelhetősége, hangáramkörei kifejezetten a zenéhez vannak igazítva. De a jobb médialejátszóknál is egyre több figyelmet fordítanak a zenefájlok megszólaltatására, a zenelejátszó funkciók fejlesztésére.
A zenéinket valószínűleg sosem a TV-n szeretnénk hallgatni, inkább erősítőn, aktív hangfalon. Így kívánatos lenne, hogy a TV bekapcsolása nélkül, a lejátszó kijelzőjén, vagy egy mobilos alkalmazás segítségével tudnánk böngészni zenéink között, illetve vezérelni a lejátszást. Mostanában – amikor majd' minden háztartásban vannak már okostelefonok, tabletek – főleg az utóbbi tendencia figyelhető meg: a legjobb lejátszók gyártói mobil appokat kínálnak a távirányításhoz, a filmek és zenék látványos megjelenítéséhez (jukebox), a lejátszás indításához:
Nem ritkaság az sem, hogy egy hálózati médialejátszó vagy zenelejátszó AirPlay vagy DLNA Media Renderer funkcióval is el van látva. Nekünk, mint Synology-tulajdonosoknak bármelyik elegendő ahhoz, hogy az Audio Station-ből (vagy mobilos változatából, a DS audio-ból) vezérelhessük a készüléket TV nélkül:
A médialejátszók esetében kulcskérdés a kép- és a hangminőség. A képminőség tekintetében hatalmas eltérések lehetnek az egyes médialejátszók között. A különbség alapvetően a felhasznált médiaprocesszortól függ, itt ugyanis - a számítógépekkel ellentétben – a processzor egyben a grafikai „kártya” is, ő végzi a tömörített képformátumok dekódolását, de a videókimenet vezérlését is. A médialejátszó piacon 2014. végén a két uralkodó processzorgyártó az amerikai Sigma Designs (ők immár 2005 óta) és a tajvani Realtek (kb. 4 éve léptek erre a területre). Napjaink népszerűbb médialejátszóinak legalább 90%-ába ők ketten szállítják a processzort a gyártók számára. Általánosságban elmondható, hogy a Sigma-s lejátszók jobb kép- és hangminőséget nyújtanak, a Realtek-alapúak viszont olcsóbbak és gyorsabb a kezelésük, fürgébbek a lejátszási funkciók (gyors keresés, ugrás, hangsávváltás, stb.). Rajtuk kívül még több kisebb-nagyobb médiaprocesszor-gyártó termékével is készül lejátszó, bár nem biztos, hogy érdemes azok közül választani... Ha azt látjuk, hogy egy médialejátszónak nevezett eszközben mondjuk Intel processzor, és integrált videókártya van, biztosak lehetünk benne, hogy gyakorlatilag egy számítógép-alaplapról van szó, amin valamilyen (jó esetben egyedi) lejátszó program fut. Ezzel a fő probléma a képminőség: egy átlagos videókártya (főleg az alaplapra integrált változatok) a számítógépünkkel felveheti a versenyt, de a jobb médiaprocesszorok által nyújtott képminőségtől nagyon távol lesz. Az elmúlt 1–2 évben tovább fejlődött a médialejátszók képi teljesítménye. Egyrészt megjelentek a Blu-ray 3D lejátszásra (értsd: szemenként egy-egy fullHD képkockát tartalmazó filmfájl, nem felezett felbontású side-by-side vagy top-bottom 3D) képes modellek (mind a Sigma Designs, mind a Realtek már több ilyen chipet is készített), másrészt különböző képjavító technológiák is megtalálhatóak már egy-egy jobb lejátszóban, mint pl. a Sigma Designs által birtokolt VXP a Popcorn Hour A-400/410 típusokban (AV-Online.hu teszt).
A hangminőség alapvetően nem kapott még olyan fontos szerepet a médialejátszók fejlesztésekor, mint a kép minősége. Ennek fő oka, hogy a legtöbb felhasználó házimozi-erősítővel, nem sztereó, de 5.1, 7.1, stb. többcsatornás módban szólaltatja meg a filmeket, így a zenéhez sem vásárol egy külön másik erősítőt. A többcsatornás házimozi-erősítők azonban digitálisan is képesek fogadni a hangot, és a bennük lévő digitál-analóg átalakítót (DAC) felelősség legnagyobb százalékban a hang tisztaságáért. A lejátszók gyártói így általában megelégednek azzal, hogy lejátszóik optikai-, koax- vagy éppen HDMI-kimeneteiken keresztül továbbküldjék a zenei formátumokat, és abból majd lesz olyan hang, amilyet a tulajdonos erősítője és hangfalai elő tudnak állítani – ők maguk sokat nem erőlködnek a hangminőség érdekében, bár a digitális kimenetek között is hatalmas különbségek lehetnek ám. 2014. elején került a boltokba a Popcorn Hour A-410 médialejátszó, amely kategóriájában először tartalmaz prémium minőségű sztereó DAC-ot. Ezért azok lesznek igazán hálásak, akik elsősorban zenét hallgatnak (analóg erősítőjükön), de néha egy-egy filmet is megnéznének, amiért nem szívesen vásárolnának külön készüléket.
Ha a legvájtfülűbb (high-end) zenehallgatással kapcsolatosan beszélünk a Synology-ról – hiszen milliós árú hálózati lejátszók is kaphatóak –, említést érdemel, hogy mint minden más készülékről, a NAS-ról és átkerülhetnek nem kívánatos zajok a lejátszóba, DAC-ba. Ha etherneten keresztül játszunk le, nem is feltétlenül csak a NAS-unk, de hálózatunk valamennyi switch-e, a router és a kábelek is mind-mind zajforrások. Hiába digitális az adatforgalom (hiszen fájlok továbbítódnak a NAS-ról a lejátszóra, amelyekbe útközben nem kerül bele hibás adat), ha a kábeleken keresztül az erősítőnk, lejátszónk áramkörei különböző zajokat vesznek fel, ezután már nem garantált a hibátlan hangzás. Ilyen esetben azt javasoljuk, hogy ha csak zenét játszunk le, akkor húzzuk ki a lejátszóból az ethernet kábelt, és az wifin keresztül csatlakozzon közvetve (pl. a routeren keresztül) a NAS-hoz. Ekkor max. a lejátszó wifi-kártyája, wifi-adaptere termel nem kívánatos zajt, ki lesz küszöbölve a router, switch, stb. zaja. Jelentősen jobb hangot kaphatunk egy egyszerűbb lejátszóval is ilyen módon, miközben még a veszteségmentesen tömörített, akár 24-bites FLAC fájlok átviteléhez is elegendő egy átlagos 300 Mbit sebességű vezeték nélküli hálózat.
Mivel NAS-t használunk a médiafájlok tárolására, ha egy módunk van rá, érdemes megoldani hogy közvetlenül innen is lehessen lejátszani a filmeket a médialejátszóval. Ehhez hálózati lejátszóra van szükségünk (egy ideje már szinte csak ilyenek vannak a boltokban), és persze a lejátszót is etherneten kell csatlakoztatni a hálózatunkhoz, nem csak a NAS-t. Bár a wifi elég a zenéhez, fotókhoz, HD-és és főleg fullHD-s tartalmak a legjobb térerő mellett sem lesznek lejátszhatóak vezeték nélkül. Bár azokon a lejátszókon gyorsabb a wifi, ahol ez nem USB-s wifi-adapterel, hanem belső kártyával van megoldva, nagyobb bitsebességű és főleg Blu-ray filmek már rajtuk sem játszható le akadozás nélkül, csak etherneten. A „hiedelmekkel” ellentétben, valamennyi 2D-s Blu-ray film lejátszásához elegendő a 100 Mbites hálózat (NFS-en bizonyosan), gigabitre csak a 3D BD és 4K filmekhez lesz szükségünk. A fentiek alapján, ha meg tudjuk oldani a NAS-ról való lejátszást, sok médialejátszó-gyártónál találunk olyan modelleket, amelyek olcsóbbak amiatt, hogy nem lehet beléjük merevlemezt telepíteni, csak hálózati és USB-s csatlakozójuk van. Belső HDD-t fogadó típusokból létezik csak 2,5"-es laptop lemezt, csak 3,5"-es normál lemezt, vagy mindkettőt kezelő lejátszó is. Ilyenekre csak akkor költsünk többet, ha időnként magunkkal vinnénk valahová a lejátszót is, és nem külső lemezen akarjuk a médiafájlokat szállítani vele együtt, hanem inkább benne. Ha nincs szükség odahaza a belső lemezre a NAS miatt, vegyük ki azt, ne termeljen felesleges hőt, zajt, ne fogyasszon áramot!
Az általunk jelenleg javasolt és Synology-val évek óta tesztelt, Magyarországon kapható médialejátszó márkák:
Lejátszás hálózati zenelejátszókkal
Ha megtehetjük, hogy zenehallgatásra és mozizáshoz külön lejátszókat használunk, vagy csak a zene érdekel, ráadásul a lakás több helyiségében is, akkor hálózati zenelejátszóra van szükségünk. Ezek mind képesek DLNA-szerverről (a Synology-ban ilyen a Médiaszerver csomag) lejátszani – sőt, általában csak DLNA-n képesek erre. A DSM-ben a Médiaszerver a telepítésekor létrehozott music nevű megosztást indexeli zenefájlok után keresve. Természetesen, tetszés szerint hozzáadhatunk a DLNA-szerverünk által menedzselt megosztásokhoz bármilyen más megosztást is a NAS köteteiről vagy akár egy külső (USB, eSATA) háttértárat is. Ha a Médiaszerver által indexelt („figyelt”) megosztásokba új zenefájlok kerülnek, azok ID-TAG infóit kiolvassa a szerverünk, és saját adatbázisához hozzáadja a talált zeneszám adatait (előadó, album címe, zeneszám címe, műfaj, stb.). Ha a DLNA-klienssel – jelen esetben a zenelejátszóval, de ilyen egy okostévé médialejátszója is – csatlakozunk a Synology DLNA-szerveréhez, nem mappákat látunk, hanem a Médiaszerver által generált menüt, amely bizonyos paraméterei testre szabhatóak az alkalmazás beállításainál. Beállíthatjuk akár azt is, hogy ha a lejátszónk nem képes pl. FLAC formátum lejátszására, akkor az ilyen fájlokat a Synology automatikusan (lejátszás közben) transzkódolja a zenelejátszó által már megszólaltatható (pl. MP3, WAV) fájlforátumokra.
A DLNA-szerverek alapvetően előadó, album, évszám, műfaj és jó esetben mappa szerint rendezve kínálják az indexelt zenefájlokat a lejátszóink számára. Ezeken a lépcsőkön keresztül választható ki a hallgatni kívánt zenefájl, de ha a zenelejátszónk – ahogy fentebb már említettük – AirPlay vagy DLNA Media Renderer klienst is tartalmaz, akkor az Audio Station és a DS audio alkalmazásainkban kiválasztható mint a lejátszás céleszköze, és ezeken keresztül vezérelhető.
Általunk javasolt, ismert és Synology-val tesztelt, ideahaza is forgalmazott zenelejátszó márkák:
A fentieken kívül természetesen elméletileg bármilyen hálózati média- és zenelejátszó csatlakoztatható a NAS-hoz. Médialejátszóknál figyeljünk az NFS-kapcsolat lehetőségére, zenelejátszóknál viszont a DLNA miatt nem igen vehetünk olyat, ami nem lesz tökéletesen kiszolgálva a Synology Médiaszerver alkalmazása által (ráadásul további DLNA-szerverek is ingyen telepíthetőek a NAS-ra a Csomagkezelési központból).
Lejátszás „okos” tévékkel
A jelenleg hálózati kapcsolattal rendelkező okosnak mondott tévék valószínűleg kivétel nélkül tartalmaznak médialejátszó elektronikát is, nem csak online tartalmak (YouTube, internet, webrádiók, Skype, stb.) elérésére képesek. Sokan azt gondolhatják, hogy ha van a tévében médialejátszó, akkor már van otthon médialejátszó is. Azonban óriási különbség van jelenleg (és vélhetően ez a különbség mindig is megmarad) a tévék és a külön készülékként kapható lejátszók szolgáltatásai, kép- és hangminősége valamint teljesítménye (pl. adatfeldolgozási sebessége) között. A főbb problémák, hátrányok a tévék „minden egyben” megoldása kapcsán a médialejátszókhoz képest:
Említést érdemel, hogy a Synology DS video alkalmazása létezik bizonyos Samsung okostévékre is (részletek ITT). Bár többféle formátumot ettől még nem kezel a TV belső lejátszója, de a Video Station által készített jukeboxos felületen böngészhetünk a tévével is. Hasonló megoldás létezik azon LG okostévékhez, amelyek tartalmazzák a PLEX klienst (de ez megtalálható már az XBOX One és XBOX 360 játékkonzolokon is), mivel Synology-ra elérhető a PLEX médiaszerver csomag. Ez a Video Station-höz hasonlóan végignézi a filmfájljainkat, és letölti az internetről a hozzájuk tartalmazó borítókat, leírásokat, azaz jukeboxos felületet generál hozzájuk, amit bármely PLEX klienssel el tudunk érni.
A fentiek alapján mi úgy gondoljuk, a TV-be épített lejátszó remek tesztkészülék, amin kitapasztalhatjuk, mik számunkra a legfőbb elvárások egy lejátszóval kapcsolatosan, így amint elegünk lett a hibáiból (aktív mozizás mellett ez 1–2 hónap kb. :), már tudni fogjuk, milyen médialejátszót válasszunk. De nem ússzuk meg, hogy egy újabb készülékkel zsúfoljuk tovább a szobánkat – bár kaphatóak elrejthető típusok is.